

A fényképezés iránti érdeklődésem gyerekkoromban mindössze abban nyilvánult meg, hogy darabokra szedtem apám féltve őrzött Zenit gépét, ami azóta is csak dísztárgyként képes szolgálni. Ebből is látszott erős műszaki és "művészi" érdeklődésem, ezért tíz éves koromban kaptam egy Szmena típusú fényképezőgépet. Rengeteg fekete-fehér felvétel készült ezzel a géppel, amiket ugyan szépnek nem lehet nevezni, viszont a családi albumban jól elférnek a rendes fényképek mellett. Nagyjából aztán 15 évig ennél nem is jutottam tovább a fotózás területén.
Néhány évvel ezelőtt azonban ismét feltámadt bennem az érdeklődés a fényképezés iránt, amit aztán gyorsan le is tört az utazásaim során készített élvezhetetlen képek sokasága. Ekkor jöttem rá, hogy ez a műfaj bizony egy külön tudomány, amihez nem elég a lelkesedés, érteni is kell hozzá, sőt nem árt ha érzi is az ember amit csinál. Azóta igyekszem folyamatosan képezni magam, amire az egyik jó lehetőség a Hegyvidék Fotókör, ahol találkoztam néhány igazán hozzáértő fotóssal, akiktől sokat tanulhattam az évek során.
Mint minden amatőr, én is kipróbáltam magam a szakma legtöbb területén: a természetfotóktól kezdve az épületfotókon át a portré és szociofotókig. Az utóbbi időben azonban leginkább azok a témák érdekelnek, amin keresztül be tudom mutatni a hátrányos, esetenként igen szegény körülmények között élő emberek sorsát. Ez a dolog azonban nem öncélú, a képeimmel szeretném megszólítani azokat, akik esetleg tudnak is tenni valamit azért, hogy ezek az emberek ne sodródjanak tovább a társadalom peremére. A kezdetek óta sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a része a feladatnak időnként sokkal nehezebb, mint maga a fotók elkészítése. Szerencsére ebben a témában nem vagyok egyedül: Rácz Géza barátommal közösen dolgozunk több olyan feladaton is, amivel igyekszünk Magyarország értékes örökségeire, illetve az itt élő kisebbségek problémáira felhívni a figyelmet.
Fotótechnikai oldalról én a hagyományos módszerek mellett tettem le a voksomat: kis- és középformátumú filmes gépekkel dolgozom, amikkel magam tudom eldönteni egy-egy képkocka minden apró beállítását. Konkrétan Canon FD, és Mamiya 645 felszerelést használok. Képeimen a vágáson kívül más átalakítást nem végzek, a kiállításokon szereplő nagyítások is az eredeti negatívról vagy diáról, hagyományos levilágítással készülnek.
Elérhetőségem: alipcsei@mailbox.hu