

Hajdu Zoltánnak hívnak. 1949-ben születtem Budapesten. Általános iskolai tanulmányaimat Pasaréten, a Fenyves úti iskolában végeztem. Tulajdonképpen itt kezdődött minden, hiszen biológiatanárom, Vukovári Pál óráit gyakran a természetben, a János-hegy és Hármashatár-hegy között tartotta. Az iskolában fotószakkör is működött, melyet rendszeresen látogattam. Az első igazi fényképezőgépet nevelőapám adta kezembe, akivel turistaként jártuk az erdőt-mezőt.
1976-ban egy csoporttal az akkori ORWO Filmgyárban színestechnika oktatáson vettem részt. Nagygyörgy Sándor Balázs Béla díjas, XII. kerületben élt fotóművész vezetésével ekkor kezdte bontogatni szárnyait a Nimród Fotóklub, melynek alapító tagja vagyok.
Innen már nem volt kiút. Előre a természetfényképezés keserves, göröngyös, de szép útján! Éveken keresztül a Nimród szervezőtitkáraként próbáltam segíteni a klub életét, a fiataloknak átadni azokat a fogásokat, amikre nemrég még engem tanítottak. Ezzel párhuzamosan több-kevesebb sikerrel jöttek a hazai és külföldi pályázatok. A "Találkozás a Természettel" fotópályázaton többször volt kiállított alkotásom, egyszer díjazott is. 1997-ben Amerikában a Minnesota Botany pályázatán akceptált képem volt. 2003. évben több barátommal megalakítottuk a Hegyvidék Fotókört, amihez sok segítséget kaptunk a kerületben.
Itt szeretném megköszönni azoknak a segítségét, akik eddig és esetleg a jövőben is támogatják munkánkat azért, hogy a felnövekvő ifjúság is értékelje a szépet, amit a természet nyújt. Ma már tudom, ha a fényképezést könnyű lenne művelni, talán nem is érdekelne.