Bemutatkozás

Amikor 2003 januárjában néhányan lelkesen belevágtunk a fényképezés iránt érdeklődőket tömörítő Hegyvidék Fotókör megalakításába, még nem voltunk benne biztosak, hogy mai rohanó világunkban az emberekben igény van a közösségi élet eme formájára. Az elmúlt időszak azonban minket igazolt. Bár csapatunk nem túl nagy, elindult valami. Olyan társaság kezd formálódni, melynek tagjai szívesen járnak egyétt fényképezni, majd bészkén mutogatják egymásnak elkészélt munkáikat, s tanulnak esetleges hibáikból.

Vetítéseinkre saját tagjainkon kívél rendszeresen hívunk vendégeket is. Márton Géza EFIAP fotóművész, Gárdi Balázs World Press-díjas fotóriporter, a kiváló hegymászó-fotográfus Szendrő Szabolcs, valamint a jeles sportfotós Harsányi Péter előadása valamennyiénk számára maradandó élményt nyújtott. Utóbbi programunkat Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző élménybeszámolója is színesítette. Mindemellett 2003 tavaszán Pomázon megrendezték első tárlatunkat, decemberben pedig a Hegyvidék újságnak és a XII. keréleti Önkormányzatnak köszönhetően alkotásainkból 12 darabos képeslapsorozatot adtunk ki. Tavaly áprilisban a Virányosi Közösségi Házban állítottunk ki, szeptemberben pedig eddigi legnagyobb vállalkozásunk következett. A sepsiszentgyörgyi Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyeséletével széletett megállapodásunk értelmében mi Erdélyben, ők pedig Budapesten, a Jókai Klubban mutatkozhattak be. 2005-ben először a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Dagály utcai részlegében szerepeltek alkotásaink. Tagjaink sorából többen bészkélkedhetnek önálló tárlatokkal és sikeres pályázati részvételekkel.

A nézelődéshez kellemes időtöltést kívánnak:
A Hegyvidék Fotókör tagjai